Isten iránti szeretetünk

 

Legfelsőbb Uram,
Bár ismeretlen vagy szívemnek,
Szívem csak Téged szeret.
Bár megismerhetetlen vagy elmémnek,
Elmém csak Téged kutat.

A szeretet a belső kötelék, a belső kapcsolat ember és Isten, véges és Végtelen között. Istenhez mindig szereteten keresztül kell közelítenünk. A szeretet a titkos kulcs, amely lehetővé teszi, hogy kinyissuk Isten ajtaját. Ahol szeretet van, tiszta szeretet, isteni szeretet, ott a beteljesedés. Szeretet nélkül nem válhatunk eggyé Istennel.
Mi a szeretet? Ha a szeretet valakinek vagy valaminek a birtoklását jelenti, az nem valódi szeretet, az nem tiszta szeretet. Ha a szeretet azt jelenti, hogy adunk, és eggyé válunk mindennel, az emberiséggel és az isteniséggel, akkor az valódi szeretet.
Semmi sem lehet nagyszerűbb, mint a szeretet. Isten csak azért nagy, mert végtelen szeretettel rendelkezik. Ha Istent meg akarjuk határozni, ezt milliónyi módon megtehetjük, de szeretném elmondani, hogy Isten egyetlen meghatározása sem lehet annyira találó, mint az, mely szerint Isten csupa szeretet.
Csak azért imádkozunk Istenhez, mert Isten csupa szeretet. Isten nem olyan, mint egy keménykezű tanár nádpálcával, aki mindig megüt minket. Csak azért, mert Isten csupa szeretet, csupa könyörület, Hozzá közelítünk, és nem valaki máshoz.
A világ csak azért létezik, mert a szeretet még mindig él a földön. Egy isteni tulajdonság sem tudja úgy megteremteni, fenntartani és beteljesíteni Istent itt a földön, mint a szeretet. Az isteni szeretet nem emberi gondolatok vagy eszmék érzelmes cseréjét jelenti, hanem az egység beteljesedését.
Az isteni szeretetet nem köthetjük meg emberi gondolatokkal, elképzelésekkel vagy eszmékkel, de megköthetjük állandó önfeláldozással. Az isteni szeretet végtelen, de az önfeláldozással meg tudjuk kötni magunkban a végtelent.
A szeretet elfogadást jelent. Mit fogunk elfogadni? Elfogadjuk a világunkat, mely körülvesz minket, és bennünk létezik. Ha nem fogadjuk el a világot, ami nem más, mint Isten külső teste, azzal csendben és titokban, ha nem kategorikusan, megtagadjuk és elutasítjuk Istent.
Hogyan segíthetünk a világban élő testvéreinknek? Segíthetünk nekik, ha csupa szeretetté válunk az Egy iránt, aki örökkön csupa szeretet. Szeressük az Egyet, a fa gyökerét. Akkor meglátjuk, hogy a fa ágai, lombja és levelei is érezni fogják szeretetünket. Minden egyén, aki beteljesíti Istent és az Ő teremtését, Isten élő törődését és élő áldozatát testesíti meg. És ez a törődés és áldozat az, amiben Isten és ember egyaránt beteljesedik.

Uram, tudom, hogy amit nyújtok Neked,
Az mindig kicsi, nagyon kicsi,
Szíved mégis túlcsordul
A Nektár-Gyönyörtől.
Kész vagyok
Újra és újra
Eljönni a világba,
Csak hogy felmérjem
Mérhetetlen Szeretetedet.

Kérdés: Hogyan szerethetem a Legfelsőbb Urat a lehető legerősebben?

Sri Chinmoy: Itt a földön van valami, ami életben tart téged, az pedig az életleheleted. Tehát ha minden egyes lélegzetedben érezni tudod a Legfelsőbb élő Fényét és Szeretetét, mindenképp a lehető legerősebben fogod szeretni a Legfelsőbbet. Mikor törökülésben ülsz, és belélegzel, teljes testednek tudatosan éreznie kell, ahogy az isteni szeretet folyója áramlik keresztül rajta.
Ki ennek a Fénynek és Szeretetnek a Forrása? A Legfelsőbb. Ha állandóan törekszel rá, hogy a valódi Forráshoz menj, ha állandóan sírsz azért, hogy szabad bejárásod legyen a Forráshoz, akkor valódi erőt fogsz érezni belső sírásodban és törekvésedben.

Kérdés: Fogalmam sincs róla, hogy adhatnék szeretetet Istennek. Úgy tűnik, amíg Isten nem lép belénk, addig nincs is szeretetünk, amit adhatnánk.

Sri Chinmoy: Ha gondolkodni kezdesz rajta, hogy szerethetnéd Istent, sosem leszel képes rá. A szeretetnek önkéntelennek kell lennie. Ha belépsz egy kertbe, nem kell gondolkodnod rajta, hogyan élvezd a virágok szépségét. Azonnal megérzed az illatukat, és meglátod a szépségüket. Hasonlóan, Istent sem gondolkodás, hanem érzés útján szeretjük. Érezd, hogy kitártad szíved ajtaját. Ha a kertkaput kinyitottad, nem kell odarohannod egy bizonyos virághoz azért, hogy értékeld. Azonnal megkapod a kert összes virágának tisztaságát és illatát. A szíved nem csak egy apró izom, hanem egy kert is. Ha egyszer belépsz szívkertedbe, egész biztos, hogy meglátod a Kertészt, Szeretett Legfelsőbb Urunkat.
Tehát elkezdheted elképzelni a szívkertedet. A képzelet egy külön világ. Teljesen más, mint a gondolkodás. A gondolkodás állandó ellentmondás. De ha elképzelsz valami szépet és lélekteljeset, abban hatalmas valóság, hatalmas igazság rejlik. A kérdésedre visszatérve, ne gondolkodj azon, hogyan kell szeretni. Csak szeress! A szeretet már ott van a szívkertedben.

Az isteni szeretet
Egész éven át virágzott
Szívem hála-kertjében.
És most az enyém lett
A remény új égboltja,
Az ígéret új napja,
És a végtelen Részvét új Istene.

Kérdés: Hogyan szerethetjük Istent jobban az elménkkel?

Sri Chinmoy: A szeretet a szívben lakozik, nem az elmében. A házadban van egy helyiség – lehet ez akár a nappali, a konyha vagy a hálószoba -, ahol időd legnagyobb részét töltöd. A spirituális életben pedig, a szeretet legtöbbet a szívben időzik. Ha tudom, hogy egy adott helyen víz van, ott mélyre ások, és megtalálom a vizet. De ha valahol nem található víz, én pedig egyre csak ások, ások és ások, az csak időpocsékolás.
Ha nagyobb szeretetet akarunk érezni Isten iránt, akkor a szívünkkel kell közelednünk Felé. Ha az elmével kezdjük utazásunkat, mindenképp kudarcot vallunk. Ha ellenben a szívvel kezdjük az utazást, feltétlenül beteljesedünk. A gyermek szüntelen szeretete miatt fut édesanyja, édesapja vagy egy virág felé. A gyermeknek nincs elméje, csak a szívével érez. De mikor a gyermek felnő, és elkezd az elméjében élni, elkezd mindent kétségbe vonni, és mindenben hibát keresni.
A spirituális életben olyannak kell lennünk, mint a gyermek. Mikor az elménket használjuk, úgy véljük, hogy sok mindent tudunk már a spiritualitásról. De mit is tudunk? Tudjuk, hogyan kell kételkedni, tudjuk, hogy kell gyanakodni. Ha azt akarjuk, hogy a spiritualitás átadja nekünk üzenetét, nincs szükségünk gondolati értelmezésre. A spiritualitásnak megvan a saját fénye, a saját szeretete, amit felajánl. Nem szükséges két vagy három évig a spirituális életben lennünk ahhoz, hogy képesek legyünk szeretni Istent. Nem, Istent szerethetjük rögtön ettől a pillanattól fogva, feltéve, hogy szívünket használjuk arra, hogy szeressük Őt, nem pedig az elménket arra, hogy gondolkodjunk Róla. A szív azonosulás-egység, míg az elme állandó ítélkezést és elválasztottságot jelent.

Kérdés: Hogy tanulhatjuk meg teljes szívünkből szeretni Istent?

Sri Chinmoy: A spirituális szív legédesebb és legbensőségesebb részünk. Számíthatunk rá, hogy megvan benne az Istennel érzett azonnali és oszthatatlan egység. Jelenleg azonban fizikai létünk elválaszt minket szív-tudatunktól. Ahhoz, hogy szívünk szeretetét adhassuk a Legfelsőbbnek, először a szívvel kell azonosulnunk, nem pedig a testtel vagy az elmével. Azután azt kell éreznünk, hogy a szívünk csak egyetlen anyagból áll: hálából.
Kinek szól ez a hála? A Legfelsőbbnek. Abban a pillanatban, mikor érezni tudjuk, hogy egyetlen nevünk van csupán: hála, képesek leszünk szívünk szeretetét teljesen, feltétel nélkül és szüntelenül felajánlani a Legfelsőbbnek. Miért kell hálát adnunk a Legfelsőbbnek? Mert Isten az elképzelhető legnagyobb áldást adta nekünk: milliárdnyi ember él a földön, akiben nincs meg a késztetés, hogy megvalósítsa Istent, de nekünk megadta a törekvést, hogy spirituális életet éljünk, és megvalósítsuk Őt.

Hála, hála, hála!
Hogy megtaníts Istent szeretni,
Eljöttél hozzám
Törekvés-szívem tágasságából.

Hála, hála, hála!
Hogy megtaníts Istent szeretni,
Eljöttél hozzám
Megvilágosodás-lelkem határtalanságából.

Sri Chinmoy

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja