Bábar megbocsátó szíve

 

Csak két csoda van,
Amit látni érdemes:
A szeretet csodája
És a megbocsátás csodája.

Bábar megbocsátó szíve

Bábar, a mogul uralkodó kedves volt, bőkezű és nagy hatalmú. Egyszer, amikor távol volt országától, mostohanagyanyja felbujtotta egyik unokatestvérét, hogy lázadjon fel ellene. Az unokatestvér összebarátkozott a hadsereg vezetőjével, és néhány fontos emberrel a fővárosban. Amikor Bábar vissza akart térni a birodalmába, a teljes hadsereg szembeszállt vele. Nem akarták megengedni, hogy visszatérjen. De Bábarnak saját királyságán kívül is jó néhány híve volt, akik segítettek neki saját emberei ellen harcolni. Olyan tekintélyes és erős volt, hogy végül megnyerte a csatát.
Miután a csatát megnyerte, elment a mostohanagyanyjához, és letérdelt elé.
– Semmit sem vetek a szemedre – mondta összekulcsolt kezekkel. – Ha egy anya jobban szereti az egyik fiát a másiknál, mit tehetne a háttérbe szorított fiú. Az anyának minden gyermekét egyformán kellene szeretnie, de ha nem így tesz, azok, akik nincsenek kiváltságos helyzetben, nem szabad, hogy sajnálják magukat. Ugyanolyan szeretettel kell viseltetniük az anya iránt, mint a kivételezettnek. Egyszóval semmit sem vetek a szemedre. Saját fényednek megfelelően a helyes dolgot cselekedted. Hadd legyen most meg a lelki békém. – Azzal fejét a nagyanyja ölébe hajtotta, és elaludt.
Pár órával később arra ébredt, hogy a főbűnös, az unokatestvére ott áll előtte. Az uralkodó hűséges követői letartóztatták, és odahozták Bábarhoz. Bábar felállt, és átölelte unokatestvérét.
– Teljes szabadon dönthetsz. Itt maradhatsz velem életed végéig, vagy elhagyhatod az országot. Ha el akarsz menni, és máshol akarsz élni, viselem a költségeidet. Ha itt akarsz maradni, azt is megteheted. Egyáltalán nem neheztelek rád.
– Bábar, maradni akarok – mondta az unokatestvér. – Ha elmegyek, megpróbálnak majd megölni. Nem a te híveid, hanem azok, akik ellened harcoltak az én oldalamon, azok próbálnak majd megölni, hogy meggyőzzenek téged arról, hogy a barátaid. Úgyhogy itt maradok. Tudom, hogy te biztosan nem fogsz megölni. Sőt mi több, tudom, hogy megbocsátásod és könyörületed lesz örök barátom, és végül magas rangot adsz nekem.
Bábar szélesen rámosolygott, egyetértően és megbocsátóan.

Sri Chinmoy

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja